Balatonalmádi, vörösberényi ref. templom

Rövid jellemzés:

A Balaton-felvidék mára egyedül épen maradt erődtemploma, a ma már Balatonalmádihoz tartozó, egykor önálló községben, Vörösberényben található.

A déli homlokzat a kibontott ablakokkal

A déli homlokzat a kibontott ablakokkal (Fotó: Soós Margit, 2016.05.20.)

A templom falaiban egy Szent István korában épült falusi egyház nyomai rejtőznek, alapja egyszerű téglalap formátumú kőtemplom, egyenes záródású, keletre néző, a hajóval megegyező szélességű szentéllyel. A szentély mennyezete keresztboltos volt, mely diadalívvel csatlakozott a hajóhoz. A román kori templom emlékét ma az északi falban található szögletes szentségtartó fülke őrzi.

Az északi oldal egyik támpillére

Az északi oldal egyik támpillére (Fotó: Soós Margit, 2016.05.20.)

Később déli irányba bővítik az épületet, teljes hosszában, a szentéllyel együtt. A bővített részt külön boltozták, így két egymástól fallal elválasztott szentélyt alakítottak ki. Az eredeti megmaradt szentélynek, míg a déli bővített részből oldalkápolnát alakítottak ki. A harmadik fázisban gótikus stílusjegyek alapján bővítik. A déli homlokzatra csúcsíves, nagyobb ablaknyílás kerül, melyet ma is láthatunk. Ugyancsak ekkor nyitottak a nyugati homlokzaton is két gótikus ablakot. A déli homlokzat elé is ekkor került a támpilléres torony.

A torony a csúcsíves bejárattal és gótikus támpillérrel

A torony a csúcsíves bejárattal és gótikus támpillérrel (Fotó: Soós Margit, 2016.05.20.)

A templom belsejében még mai is fellelhetőek a középkori eredet nyomai a falakon és az előkerült falfestményeken. A templom tetőzetét fazsindely fedi. A templomot körülvevő védelmi célokat szolgáló fal középkori alapokon nyugszik, de mai formájában sokkal később építik meg.

Az erődített fal

Az erődített fal (Fotó: Soós Margit, 2016.05.20.)

A templomot a felekezet ma is rendszeresen használja istentiszteletek és egyéb szertartások tartására.

Története:

Az eredeti román alapokon nyugvó egyszerű egyházat még a XI. században építették, ekkor a környékét temetkezési helyként is használták, melyet az ebből a korból előkerült leletek is bizonyítanak. A XII. században történik meg a déli hozzáépítés, bővítés. A XIV.-XV. században gótikus stílusban építik át. A reformáció térhódításával a falu lakossága áttért az új vallásra és használatba vette a hívek nélkül maradt templomot. A török hódoltság idején Veszprém után 1567-ben Vörösberény is török kézre került, melynek során a templom is károkat szenvedett. 1625-ben II. Ferdinánd Vörösberényt a győri jezsuitáknak adományozta, az új tulajdonos igényt tart a templomra és 1700 körül fegyverrel elfoglalja. A romos állapotba került templom helyreállítása a török kiűzését követően történik meg, de ekkor jellegében nem változtatják meg. Ezt követően a templom birtoklásáért többször harcolnak a reformátusok és a katolikusok, de 1737-et követően végleg a reformátusoké marad, mert minden erőszakos törekvésnek ellenállnak. E harcok során építik át a reformátusok a középkori eredetű falat erősített, lőrésekkel tűzdelt védelmi célú erődfallá. A helyzet rendeződésével 1789-ben nagyszabású átépítéseket hajtanak végre, ekkor nyeri el a templom a mai barokkos formáját. 1899-ben megépítik a keleti karzatot és ezzel a templom építési munkái be is fejeződnek. Az épület műemléki helyreállítására, feltárására 1967-ben kerül sor, a munkálatokat Schőnerné Pusztai Ilona vezette. Ekkor bontották ki az eredeti középkori falakat is.

Megközelítés:

A templom a Veszprémet Balatonalmádival összekötő 7217-es mellékút mellett található, Balatonalmádi- Vörösberény településrészén. Gyalog a Balaton-felvidéki Kéktúra K sáv jelzésén érhetjük el a műemléket.

A képre kattintva Openstreetmap.hu térkép nyílik

A képre kattintva Openstreetmap.hu térkép nyílik

Bejutás módja:

Kívülről általában szabadon látogatható, az erődfalon a déli kapun keresztül juthatunk át. Belső látogatáskor, vagy ha zárva van a kapu, a szomszédos Lelkészi Hivatalba kell becsöngetni vagy a kifüggesztett telefonszámon kell a Tiszteletes Urat felhívni, ki készségesen segít.

Hasznos linkek:

Műemlékem.hu adatlap: Műemlékem.hu

Beküldő neve: Soós Lajos

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s